Aquinói Tamás

Aquinói Tamás


We are searching data for your request:

Forums and discussions:
Manuals and reference books:
Data from registers:
Wait the end of the search in all databases.
Upon completion, a link will appear to access the found materials.

Aquinói Szent Tamás (l. 1225-1274, más néven "Szicília ökör" és "angyali orvos") egyszerre volt domonkos szerzetes, misztikus, teológus és filozófus. Bár viszonylag rövid életet élt, 49 éves korában meghalt, Thomas kolosszális jelenlétével foglalta el a 13. századot. Thomas fizikailag nagyon nagy ember volt. Mentálisan az elméje nagyszerű és kiterjedt volt írásaival és beszédeivel. Thomas szaporán írt és tartott előadásokat, a pápa személyes kérésére, valamint jeles egyetemekre utazott Nyugat -Európában.

Annak ellenére, hogy Thomas jó kapcsolatokkal rendelkezett a gazdag és hatalmas emberekkel, 18 éves korában a kolduló testvér egyszerű életét választotta. Tehát, míg rangos tudományos intézményekben tanított és kutatott, Thomas egész életében a szegények között élt. . Filozófiai írásaiban Arisztotelész került a középpontba. Thomas végül a hit és az értelem egyeztetésére törekedett abban a korban, amikor mások azzal érveltek, hogy ez lehetetlen. Arisztotelész ókori görög filozófiája szolgálta Tamást ebben a törekvésben. Ennek ellenére a Thomas által alkotott filozófiai világkép túlmutat Arisztotelészen, és magában foglalta Jézus Krisztust és a katolikus perspektívát. Mire Thomas meghalt, 1274 -ben, filozófiai és vallási örökséget hagyott maga mögött írásaival és tetteivel.

Korai élet

Aquinói Tamás 1225-ben született a szicíliai Roccasecca kastélyban (a mai Lazio). Annak ellenére, hogy Thomas hírnevet szerzett magának az egész tudományos és vallási világban, egy olyan családba született, amely már nemes történelmet hordozott. Aquino családját katonai szolgálatuk jellemezte. Tamás apja, Landulf lovag volt, aki hűségesen szolgálta II. Frigyes szent római császárt. Ezenkívül az Aquino család azt tervezte, hogy Thomas megtartja a nagyérdemű politikai kapcsolatait azáltal, hogy apát lesz, és követi Thomas nagybátyja, Sinibald nyomdokait.

Thomas élete gyökeresen más volt, és talán kínos az Aquino család gazdag és erőteljes elvárásaihoz képest.

Thomas családját megdöbbentette a döntése, hogy csatlakozik egy javító rendhez, és kétségbeesetten próbálták rávenni, hogy meggondolja magát. Az Aquino család nemcsak a pápát vonta be, hanem elintézték, hogy Thomas -t elrabolják egy útra a domonkos testvéreivel. Aztán bezárták Thomast a Monte San Giovanni Campano kastélyba, remélve, hogy engedelmeskedik kívánságaiknak. Mindezek során Thomas nem volt hajlandó apát lenni, vagy lemondani a domonkos rend iránti elkötelezettségéről. Az események tovább fokozódtak, amikor Thomas testvérei (akik szintén felelősek voltak az elrablásáért) elintézték, hogy egy prostituált bűnre csábítsa Thomast. Thomas határozottan visszautasította, és kiűzte a prostituáltat a szobájából.

A domonkos és a ferences testvérek új csoportok voltak a középkori egyházban, és életmódjuk egészen más volt, mint a hagyományos szerzeteseké. A testvérek szegény életet éltek, a hagyományos selyemköpenyt a parasztok durvább és olcsóbb ruhájára cserélték. A magas szintű politikai életről is lemondtak a munkások és hajléktalanok napi tapasztalataiért. Tehát az az élet, amelybe Thomas kamaszként lépett, gyökeresen különbözött, és talán bizonyos szempontból kínos is volt az Aquino család gazdag és erőteljes elvárásaitól.

Iskolai élet

Thomas fiatalon iskolába járt, és kiemelkedő volt tudományos munkájában. Élete egyik beszámolójából Thomas megdöbbentette oktatóit, amikor hirtelen és nyíltan megkérdezte: "Mi az Isten?" lecke alatt a Monte Cassino kolostorban (Chesterton, 27). Nyilvánvaló, hogy Thomas mély gondolatai fiatalon kezdődtek. Ez azonban sok diáktársa számára nem volt nyilvánvaló. Az iskolában is Thomas szerezte meg a "Néma Ökör" becenevet. A diákok "néma ökörnek" nevezték, mert Thomas hihetetlenül csendes volt az óra alatt, és természetesen magas és terjedelmes. Társai azonban hibásan értékelték Thomas szellemi képességeit.

Szerelemtörténet?

Iratkozzon fel heti ingyenes e -mail hírlevelünkre!

Thomas sikeres küzdelme után, hogy domonkos testvérré váljon, Nagy Albert (más néven Albertus Magnus) tanítványa lett. Albert vezetésével Thomas virágzott. Thomas Albertdel együtt Kölnbe, Párizsba és Olaszországba utazott, miközben tanultak, előadásokat tartottak és írtak az akadémiáknak és az egyháznak. Egy ponton Albert azt gondolta, hogy „mi néma ökörnek neveztük, de olyan hangosan harsog, hogy hangja az egész világon hallható lesz” (Óratörténet, 18). Thomas filozófiai és teológiai munkái valóban nagy hatással volt a világra élete során és a jövőben is, amikor a középkor vitáival és rejtvényeivel foglalkozott.

Thomas először Nápolyban találkozott Arisztotelész műveivel. Ez idő alatt még tizenéves volt, és éppen akkor hagyta el Monte Cassino apátságát, miután II. Frigyes (l. 1194-1250) katonákkal elfoglalta a területet. Thomas nápolyi iskoláztatását nem a katolikus egyház irányította, és itt bõvült bölcsészettudománya nagymértékben. Thomas a csillagászat, a geometria, a számtan, a retorika és a zene területén tanult. Az a tény, hogy Thomas fiatalkorában a Monte Cassino apátságban, majd Nápolyban is tanult, azért volt fontos, mert e tanulási helyek között elmerült a Biblia elképzeléseiben, valamint a szabad művészetek filozófiai elképzeléseiben. A vallási és a világi oktatásnak ez a kombinációja sorsdöntőnek bizonyulna, amikor Thomas elérte tudományos csúcspontját.

Az idő vitái

Thomas korának vitái a hatalom és a tudás körül forogtak. A 13. századi pápák egyre inkább megkérdőjelezték tekintélyüket a Szent Római Birodalom hatalma által, míg a katolikus vallási hit a tudományról és az értelemről szóló új és kihívásokkal teli elképzelések ellen küzdött. Gergely pápa és IV. Innocent pápa harcolt II. Frigyes császár ellen, és Thomas családja személyesen tapasztalta meg ezt a több évtizedes küzdelmet. Például Thomas apja közvetlenül II. Frigyest szolgálta, míg Thomas egyik testvérét, Rinaldót Frigyes mártírhalált halt az egyházhoz való hűsége miatt. Amikor Thomas elkötelezte magát a domonkos rend mellett, világossá tette, hogy hűsége a pápához tartozik, nem pedig a szent római császárhoz.

Nemcsak általános konfliktus volt az akkori vallás és filozófia között, hanem két filozófia, nevezetesen Platón és Arisztotelész között is.

Akadémiai és vallási viták is voltak, amelyek elől Thomas nem zárkózott el szóbeli vitáiban és írásaiban. Amikor Thomas tudósként érte el virágkorát, Arisztotelész éppen a nyugati világgal ismerkedett meg. Arisztotelész írásait arabul őrizték keletről, és hamarosan Arisztotelész latin fordításai készültek. A katolikus egyház eredetileg ellenezte Arisztotelész munkáját, megtiltva, hogy vallási intézmények tanítsák. Ezenkívül a katolikus egyházban emberek csoportjai voltak, akik augusztusi filozófiai nézeteket vallottak, és elképzeléseik nagy részét Platónhoz kötötték. Tehát nemcsak általános konfliktus volt az akkori vallás és filozófia között, hanem két filozófia is, nevezetesen Platóné és Arisztotelészé. Végül Thomas Arisztotelészt a katolikus gondolkodás égisze alá vinné, így a görög gondolkodó nemcsak elfogadta volna a vallási iskolákat, hanem ünnepelt és szenvedélyesen tanult volna.

Ennek ellenére nem volt könnyű dolga Thomas nekiállni. Arisztotelész a katolikus egyházban nem volt ok nélkül vitatott. Néhány középkori tudós azzal érvelt, hogy Arisztotelész filozófiája ellentétes a keresztény vallással. Összességében ezek a tudósok konfliktust láttak a hit és az ész között. Míg a hit arra vezette a keresztényt, hogy higgyen Istenben, az ész arra késztetett valakit, hogy megkérdőjelezze vagy megtagadja Istent. Például Sirab of Brabant (kb. 1240-1284) Averroes (1126-1198) filozófiáját követte, azzal érvelve, hogy két ellentétes nézőpont létezik. Ha valaki követné érvelését, akkor sajátos módon látná a világot, amely ellentétes az Egyház által vallott hiedelmekkel. Tamás szenvedélyesen ellenezte ezt a nézetet, azzal érvelve, hogy a hit és az értelem együttesen támogatja Isten egyetlen igazságát.

Thomas felvázolta a tudás hierarchiáját, amely mind a végső Isten feje alá esett. Például, ha valaki úgy dönt, hogy tudományos és világi módszerekkel kimegy növényeket tanulmányozni, Thomas ezt jóváhagyta. Másrészt Thomas nem értett volna egyet azzal, hogy a dolgok tanulmányozásának ez a tudományos és világi módja felfedheti a tudás összességét. Tehát a növényekkel kapcsolatos minden tudás csak egy kis darabot adott a rejtvény számára Thomas számára, és bár az ész sok mindenre megtaníthat valakit, nem tud mindenkit megtanítani. A legmagasabb tanulmány folytatásához, amely Thomas szerint a teológia volt, túl kellett lépni a tudomány és az ész használatán, hogy figyelembe vegyük a hitet és a kinyilatkoztatást is.

Művek

Filozófiai felfedezésein belül Thomas az etikáról, a fizikáról, a politikáról és a metafizikáról tárgyal. A szigorúan filozófiai munkán túl Thomas bibliai kommentárokat, imákat, költészetet és egyebeket írt. Írásainak nagy részében Thomas logikus és nyitott stílusáról ismert. Gyakran egy kérdéssel vagy eretnek gondolattal kezdte, hogy az ellenkező nézetet tisztességesen meghallgassa, mielőtt alaposan szétszedné.

Ennek híres példája olvasható a Summa Theologica. E több köteten belül Thomas egy ponton megkérdezi, hogy mi legyen Isten tulajdonneve. Mózes bibliai történetére és az égő bokorra hivatkozva egyesek azzal érvelnek, hogy Isten legjobb neve "Aki" (latinul: Qui Est; Summa Theologica I., 13. kérdés, 11. cikk.). Mielőtt Thomas megvédi a nevet Qui Est, azt állítja, hogy valójában nem ez a legjobb név Istennek. Egyesek azt mondják, hogy Istent nem lehet megnevezni, mások szerint a "jó" a legjobb név Istennek. Miután Thomas feltárja ezeket az ellentétes nézeteket, azzal érvel Qui Est Isten legjobb neve azáltal, hogy nemcsak a bibliai tekintélyre utal, hanem a filozófiai ésszel is. Mivel Isten lényege maga a létezés, egyedül ő érdemli meg a lét vagy létezés predikátumát. Ez a hit és ész szintézise részben az, ami annyira figyelemre méltóvá teszi Thomas gondolkodását.

Thomas filozófiai munkája kiegészítette Arisztotelész elméletét az első mozgatóról vagy első okról. Az első mozgató koncepció azt állítja, hogy mivel a dolgok mozgásban vannak körülöttünk a jelenben, visszafelé következtethetünk arra, hogy a múltban kellett lennie egy első dolognak, amely minden más dolgot elindított. Tamás megmutatta, hogy ez a gondolkodás Istenre is vonatkozik. Nemcsak Isten volt az első mozdulatlan mozgató, hanem ő volt az első ok, amely minden más hatáshoz vezetett. Thomas azzal érvelt, hogy mivel minden körülöttünk lévő dolog esetleges, vagy létezésükben más dolgokra támaszkodik, kell lennie valamilyen nem függő forrásnak, amely eredetileg a valósághoz vezetett. Egy másik bonyolultabb érv Thomas fellebbezése a létezés fokaihoz vagy szintjeihez. Mivel a dolgok minősége változó, mivel egyes dolgok rosszabbak vagy jobbak, mint mások, szükség van valamilyen tökéletes vagy legjobb dologra, amely egyetemes mércét biztosít a létezés minden minőségéhez.

Misztikus tapasztalatok

Thomas azon kívül, hogy filozófus, teológus és testvér, misztikusként is ismert. Mint misztikus, állítólag látomásokat és természetfeletti látogatásokat élt meg. Például miután Thomas kiűzte a prostituáltat a szobájából, azt mondták, hogy két angyal meglátogatta, akik a tisztaság zsinórját tekerték körül. Bár Thomas egész életében nagyon csendes viselkedést tanúsított, legközelebbi barátaival más misztikus élményeket is elmesél.

Egy másik történet arról szól, hogy Thomas 1273 decemberében misén vett részt, amikor meglátott valamit, ami alapvetően megváltoztatta élete menetét. Bármit is látott Thomas, arra késztette, hogy azt mondja: "minden, amit írtam, szalmának tűnik a látottakkal összehasonlítva" (Kerr, 19). Thomas nemcsak betartotta a szavát, és nem volt hajlandó tovább írni, hanem néhány hónappal később, 1274 -ben meghalt. Thomas X. Gergely pápa parancsára megkezdte útját Lyonba, amikor megbetegedett, és egy Fossanova kolostor. Ebben a kolostorban Thomas utolsó vallomását tette és elhunyt.

Örökség

A katolikus egyház 1323 -ban Aquinói Tamásnak szentelést kapott, 1567 -ben pedig „angyali doktor” címet kapott. Bár Thomas művei végül alapozó jelenlétre tettek szert a római katolikus kollégiumokban, elképzeléseit nem minden katolikus fogadta el azonnal. Közvetlenül Thomas halála után a párizsi teológiai tanszék lemondott egy sor filozófiai állításról, amelyek Thomas gondolkodásának nagy részét tartalmazták. A tomizmus ismert ellenfele Robert Canwardbury érseke, Robert Kilwardby (1215-1279) volt, aki Thomas alapvető nézeteit a természetről és az istenségről szinte eretneknek tartotta. Körülbelül egy évtizeddel Tamás halála után a ferences rend betiltotta a Summa Theologica azoktól, akik képzetlenek voltak elképzeléseinek mérlegelésében.

Mindazonáltal ezen ellentétek ellenére Thomas filozófiai és teológiai munkáját végül elfogadták az egyházban, és a szentírás mellett ünnepelték. Innocent VI, Urban Urban, V. Pius, XII. Innocent, XII. Kelemen és XIV. Benedek pápák különböző időpontokban jól beszéltek Thomasról és műveiről. Századokkal Thomas halála után, 1879 -ben, XIII. Leó pápa elkészítette az enciklikát Aeterni Patris amely a tomista gondolatot "aranybölcsességnek" minősítette (Aeterni Patris, 31. szakasz) XIII. Leó pápa (szolgált 1878-1903) a felvilágosodás utáni gondolkodással küzdött, és Thomas filozófiája volt az első fegyvere ebben a harcban. Thomas a pápák szavain és tettein túl ihlette az emberi jogok elméletét is, amelyet a spanyol domonkosok, például Francisco de Vitoria és Bartolomé de las Casas állítottak elő a 15. és 16. században. Ezeket a katolikus testvéreket zavarták a spanyol amerikai gyarmatok kegyetlen körülményei, ezért igyekeztek a tomista gondolkodást az őslakosok védelmére szolgáló emberi jogok igazolására használni.

Mindezen különböző hatásokat figyelembe véve Thomas gondolatai ma is relevánsak és vitatottak. A főiskolákat továbbra is Thomas nevében alapítják, mivel az embereket folyamatosan inspirálja Thomas tudományos szelleme. Nevezetesen, az 1970 -es években Fulton Sheen érsek segített az Aquinói Tamás Főiskola megalapításában. Mint kiderült, Nagy Albert állítása, miszerint ez az „ökör” „harsog”, hogy az egész világ hallja, valóban prófétai volt.


Aquinói Tamás: Interjú a keresztény történelemmel - Ő a mi emberünk

én1974 -ben A kereszténység ma cikk, amely Aquinói halálának 700. évfordulóját ünnepli, Ronald Nash szerző néhány szép dolgot mondott az elhunytról, de végül úgy ítélte meg, hogy gondolati rendszere „alkalmatlan a bibliai központú keresztény filozófiára”, és „minden remény meghaladja a megmentést”. Norman Geisler akkor nem értett egyet ezzel az értékeléssel, és most sem. Megkérdeztük Dr. Geislert, a Dél -Evangélikus Szeminárium elnökét és szerzőjét Aquinói Tamás: Evangélikus értékelés (Baker, 1991), az angyali orvos értékeléséért.

Most 45 évig tanultál Aquinói. Mitől olyan vonzó?

Éleslátó, metsző, átfogó, szisztematikus, bibliai, istenhívő és sikeres. A sikeres alatt azt értem, először is, hány más könyvet olvasnak még 700 évvel később? Másodszor, egyedül ellenállt a szellemi iszlám rohamának a tizenharmadik században. Megfordította a történelem menetét.

Miért nem népszerűbb Aquinói az evangélikusok körében?

Az evangélikusok nagyrészt rosszul értelmezték Aquinói -t, és olyan nézeteket tettek rá, amelyeket nem tartott. Sokan aggódnak amiatt, hogy szétválasztotta a hitet és az értelmet, tagadta a romlottságot (különösen a bűn emberi agyra gyakorolt ​​hatásait), és kiállt minden mellett, amit a „római katolikus” ma a protestánsoknak jelent. Hadd vegyem sorra ezeket az aggályokat.

Francis Schaeffer bírálta Aquinói -t, amiért a hit és az értelem szétválasztásával a modern humanizmus és az ateizmus keletkezett. Aquinói szekérkerékeket csinálna a koporsójában, ha ezt hallja!

Hitt a hit és az értelem integrációjában, nem pedig az elválasztásban. Különbséget tett, de nem szakított. Aquinói azt mondta, hogy a hit a legnagyobb bizonyosságot hozza, és az értelem, gyenge és bukott, nem érheti el a keresztény hitet.

Mégis, Aquinói olyan nagyra tartotta az emberi ésszerűséget, hogy egyesek azzal vádolják, hogy tagadja a romlottságot. Ő nem tette. Hitt az eredendő bűnben, hitt a bűnnek az elmére gyakorolt ​​hatásában, és úgy vélte, hogy az elme annyira romlott, hogy nem ismerhet természetfeletti igazságokat. Isten kinyilatkoztatott igazságait csak a hit fogadhatta el.

És akkor ott van az aggodalom, hogy Aquinói római katolikus volt, és mi, protestánsok nem értünk egyet a katolicizmussal a legfontosabb pontokban. Valójában a mai protestánsok többsége elfogadhatta volna azt, amit a római katolikus egyház tanított a reformáció idejéig.

Még Luther Márton és Kálvin János is úgy vélte, hogy a római katolikus egyház a tridenti zsinatig alapvetően ortodox - valódi egyház, amely szilárd alapvető tanokkal és jelentős hibákkal rendelkezik.

A protestánsokat leginkább foglalkoztató katolikus hiedelmek nagy része csak jóval Aquinói után került dogmává. Például Aquinói tagadta a szeplőtelen Mária -fogantatást, és csak 1854 -ben hirdették ki dogmává. Aquinói soha nem hitt a Mária testi felvételében, amelyet 1950 -ben határoztak meg. Aquinói nem hitt a pápa tévedhetetlenségében. Ezt csak 1870-600 évvel Aquinói után mondták ki.

Másrészről Aquinói sok hithez kötődött a reformációval kapcsolatban. Egy változatát fenntartotta sola scriptura. Hitt a kegyelemből való üdvösségben a hit által - nézze csak meg az Efézus 2: 8–9 -hez fűzött kommentárját.

John Gerstner, a néhai kálvinista teológus odáig ment, hogy azt állította, hogy Aquinói alapvetően protestáns. Hogyan kerülhetjük el a tévhiteket és találhatjuk meg az igazi Aquinóiát?

Olvasd el őt! Mások könyveiben szereplő idézetek és részletek nem számítanak, mert kritikusai közül sokan kivették a szövegkörnyezetből. Vegye ki a ló szájából, vagy mondjam a Néma Ökör száját.

Érdemes elolvasni Aquinóiát. Kiállta az idő próbáját. És még ott is, ahol téved, többet tanulhat a nagy elme hibáiból, mint egy kis elme igazságaiból. Láthatjuk, hogy messzebb áll az óriások vállán.

Mit fognak találni az emberek, amikor a filozófián kívül Aquinói -t olvasnak?

Az emberek újra felfedezik Aquinói bibliai exegétát. A Biblia egyik legnagyobb kommentárját írta - az evangéliumokkal kapcsolatos kommentárját a mai napig senki sem múlta felül. 10 oldala van a János 1: 1 -ben és 78 oldal az első fejezetben. A második századtól a tizenharmadik századig az apáktól vág, és folyamatos kommentárban szövi össze őket.

Végül is a Prédikátorok Rendjének tagja volt. Minden nap prédikálniuk kellett a Bibliát, és három év alatt végig kellett nézniük az egész Bibliát.

Mit tanulhatnak a mai teológiai és filozófiai vitákban részt vevő gondolkodók Aquinóiától?

Tanulhatunk tőle, ahogy a muszlim arisztotelizmusra válaszolt. Úgy válaszolt, hogy a rossz ötletekkel jó ötletekkel küzdött, a tollal a tollal, nem a karddal. Nem fogjuk karddal megnyerni az ötletek csatáját. Az ötletek csatáját ötletekkel fogjuk megnyerni - jobbak, logikusabbak, következetesebbek.

Másodszor, megtanulhatjuk, mennyire fontos megérteni a mai filozófiát. Ez olyan, mint az 1Krón 12:32 szerint, Izsakhár emberei „megértették az időket”.

Aquinói a nap filozófiáját tanulmányozta, amely Arisztotelész volt. Jobban értette, mint ellenfelei, és felhasználhatta arra, hogy cáfolja azokat az ellenfeleket, akik visszaéltek vele. Ugyanezt kell tennünk minden területen.

Aquinói óriási példa számunkra, mert ma az alapvető csata az Istenért folytatott harc. Az egyetlen módja annak, hogy megvédjük azt az ortodox, történelmi nézetet, amelyet Aquinói, Ágoston, a reformátorok, valamint az egyház hitvallásai és zsinatai tartanak, hogy Isten tévedhetetlenül ismeri a jövőt, hogy Isten örök és megváltoztathatatlan, és hogy Isten még létezik, visszamenni Aquinóihoz és nagy érveihez.

Mit tanulhatnak azok a keresztények, akik nem teológusok vagy filozófusok Aquinóiól?

Először is abszolút, feltétel nélküli elkötelezettsége Krisztus iránt. Rendkívül hithű ember volt. Órákat töltött imádsággal, bibliaolvasással és bibliatanulmányozással. Egész életének bibliai alapja volt - csak olvassa el imáit.

Az egyik tomista órán, amelyet katolikus intézményben vettem, a professzor az óra előtt imádkozott egy rövid részt Aquinói egyik imájából. Azt mondta: „Inspiráljon minket az elején, irányítsa fejlődésünket, és fejezze be a kész feladatot bennünk.” Aquinói olyan tömör módon tudott egy kérdés középpontjába kerülni.

Íme egy másik imája: „Adj nekem, Uram, állhatatos szívet, amelyet semmilyen méltatlan vonzalom nem húzhat lefelé, hogy legyőzhetetlen szívet adjon nekem, amelyet semmilyen nyomorúság nem viselhet el, és egyenes szívet adhat nekem, amelyet semmilyen méltatlan cél nem csábíthat el. Ajándékozz meg engem is, Uram, Istenem, érts meg megismerni téged, szorgalom keresni téged, bölcsesség megtalálni, és hűség, amely végre átölelhet téged, a mi Urunk Jézus Krisztus által. ”

Nem tudom elmondani, hogyan gazdagította és változtatta meg az életemet Aquinói, gondolatom. Segített abban, hogy jobb evangélikus legyek, Krisztus jobb szolgája legyek, és jobban megvédjem azt a hitet, amely egyszer s mindenkorra a szenteknek adatott meg. CH

Beszélgetés Norman Geislerrel

[A keresztény történelem eredetileg 2002 -ben tette közzé ezt a cikket a keresztény történelem 73. számában]

Dr. Geisler a Déli Evangélikus Szeminárium elnöke és szerzője Aquinói Tamás: Evangélikus értékelés (Baker, 1991).


Aquinói Tamás

Aquinói Tamás (1225-1274) a római katolikus egyház elsődleges teológusa lett, és nagyban befolyásolta számos más csoport, köztük az evangélikus és a református teológiáját és gondolkodását.

A könyveim és azok a Christian-history.org publikációk nagyszerű kritikákat kapnak. A szinopszisok az Alapítványok újjáépítése oldalon találhatók. Bárhol kaphatók, ahol könyveket árulnak!

Ezt az oldalt a Xero cipők is támogatják, mert a cipőik enyhítették az ívfájdalmat, amit a leukémia óta tapasztaltam. A Mesa Trail modellt hordom, ez az egyetlen modell, amit próbáltam. Cipőjük eladja magát.

Az arisztotelizmus, a muszlim és a zsidó gondolkodás növekvő befolyására válaszul, a tudományos információkkal együtt, amelyeket a nyugat elveszett, vagy új volt a Párizsi Egyetemen, az akkori Párizsi Egyetemen terjesztett elő, Aquinói arra törekedett, hogy felhasználja az úgynevezett "tudomány", hogy szisztematikusan válaszoljon az ő idejében keringő tanításokra a "keresztény" perspektívával kapcsolatban (nagyrészt megvédve Róma jelenlegi hagyományait és gyakorlatait) az ész és a "természeti törvény" segítségével, a szentírással és más írásokkal együtt.

Korai élet

1225 körül született a Roccasecca -kastélyban, Aquinótól 8 kilométerre északra (onnan származik "Aquinói", jelentése: "Aquino") és Dél -Olaszországban, arisztokrata szülőknek, a császár és a pápa által vitatott területen, Aquinói Tamás kisgyerektől tanított a római katolikus egyházban.

Szülei azt akarták, hogy csatlakozzon az ókori bencés rendhez, valószínűleg abban a reményben, hogy hatalmas apát lesz (mint a nagybátyja) a politikai előnyükre, ami a kor „nemes” családjaiban gyakori volt. (Gyakran nem álltak meg semmivel, hogy rokonaikat magas egyházi tisztségekbe juttassák, mivel a Római Egyház pénzügyekben és politikai cselszövésekben rejlik.)

Amikor Aquinói Tamás később csatlakozni akart az újonnan megalakult domonkos rendhez, akik prédikátorok voltak, szülei több mint egy évig elrabolták őt testvérei, hogy lebeszéljék. Testvérei állítólag olyan messzire mentek, hogy irányítsák őt, és prostituáltat hoztak neki. A történet úgy szól, hogy egy lángoló bottal elűzte.

Végül a családja feladta, és elrendezte a menekülést egy ablakon keresztül, hogy megmentse arcát, ha elvesztette a jövőjéért vívott csatát.

Tovább a tanuláshoz és a tanításhoz

1245 -ben Aquinói Tamás a Párizsi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol megismerkedett Albertus Magnus dominikánussal, aki a teológiai tanszék vezetője volt. Három évvel később, amikor Magnus Kölnbe távozott, Aquinói is oda ment, ahol biblia tanár és író lett. 1252 -ben visszatért Párizsba, ahol 1259 -ig maradt, és teológia mestere lett, majd professzor lett, és továbbra is széles körben írt (beleértve híres, Summa contra Gentiles) és tanítani.

1259 körül a pápai udvar teológiai tanácsadójává nevezték ki, aki egy kis időt töltött a pápával és udvarával, és kiküldték a nápolyi és orvietoi közös lakóintézetekbe is, hogy tanítsák az egyetemet nem tudó testvéreket. Aztán 1265 -ben Aquinói egyetemet alapított a római domonkos rendben. Ott tartózkodása alatt elkezdte írni Summa Theologica -t, leghíresebb művét, valamint más írásokat.

1269 -re már a Párizsi Egyetemen tanított, ahol szembesült a radikális averroizmussal - az arab filozófustól származó filozófiákkal, amelyek lefedték Arisztotelészt - és más tárgyakkal, a filozófiától és a teológiától a matematikáig, a pszichológiáig, az orvostudományig, a fizikáig és a jogig. Aquinói írások, köztük a Summa Theologica, amelyeken nem sokkal halála előtt folytatta munkáját, nagyrészt válasz az averroizmusra és a radikális arisztotelizmusra.

1272 -ben Aquinói Tamás elhagyta Párizst, hogy egyetemet alapítson Nápolyban, ahogyan azt a Domonkos Rend is kérte. Állítólag volt egy Istennel kapcsolatos tapasztalata, ami arra késztette, hogy hagyja abba az írást, és energiáját a római és az ortodox egyházak megbékélésére fordítsa. Nyilvánvalóan ezt akarta tenni, amikor útközben számos balesetet és betegséget szenvedett, amelyek 1274 -ben meghaltak.

Öröksége

Életében és röviddel ezután Aquinói Tamás támogatást kapott IV. Innocenti és Urban IV pápától, és ellenállást kapott Párizs püspökétől, Etienne Tempier -től, aki kiközösített néhányat azok közül, akik Aquinói Tamás tanításait követték.

De azóta írásai annyira befolyásosak lettek a római katolikusok körében, hogy a 20. század elején XV. Benedek pápa azt mondta, hogy a római katolikus egyház elfogadta Aquinói Tamás tanait.

János pápa  XXII a 14. század elején szentnek nyilvánította. A 15. században V. Piusz pápa az egyház doktorává nyilvánította. Anglikánok, római katolikusok és evangélikusok minden évben emlékeznek rá január 28 -án.

Úgy tűnik, vannak bizonyítékok arra, hogy törődött az igazsággal és Istennel, amint azt az elkötelezettsége is mutatja, hogy prédikál és tanít a politikai haszonszerzés érdekében. Állítólag azt is mondta, amikor Krisztus látomásban megkérdezte tőle, hogy mit kíván: "Csak te, Uram". Halotti ágyán azt mondta: "Elfogadlak téged, lelkem váltságdíja. Mert szeretetedet tanulmányoztam és virrasztottam, fáradozva, prédikálva és tanítva." És az a tény, hogy szíve a keleti egyházakkal való egység felé fordult látszik is, hogy erre mutat.

Sajnos belevetette magát a tanítás vitatkozásának mintájába, és Isten parancsolatai helyett az emberi megértésre támaszkodott, amely évszázadokkal ezelőtt a szokásos tanítási módszer lett, ahelyett, hogy azzal töltötte volna az idejét, hogy ragaszkodjon ahhoz, hogy a tanítványok Krisztus életét mutassák be, mint apostoli templomoknak volt.

Aquinói Tamás is így vélekedett (Summa Theologica, a második rész második része, a tizenegyedik kérdés, harmadik cikk), hogy bárkit, akit az egyház "eretneknek" nevez, meg kell ölni, ha elmulasztja a bűnbánatot, szemben a tanításokkal és Jézus és az apostolok példájával .

Az engesztelés elégedettségi nézete

Talán Aquinói Tamás egyik legszélesebb körben ismert és maradandó öröksége az ő hozzájárulása a párbeszédhez arról, hogy Isten mit végzett el Jézus áldozatával, amelyet „engesztelésként” emlegetnek. Aquinói elmélete alapvetően fontos a modern katolikusok számára, és fontos az evangélikusok és más keresztények számára, különösen nyugaton, mivel hatással van Kálvin János és követői írásaira.

A megelégedettség -elmélet Calvin -féle változata, a büntetés -helyettesítés mélyen áthatja a protestáns teológiát addig a pontig, hogy a hagyomány ennek valamelyik változatát nagyrészt az ortodoxia próbájává tette a nyugati gondolkodásban, bár Kálvin előtt soha nem volt az egyháztörténet 1500 éve.

Több mint 100 évvel Aquinói Tamás, Canterbury -i Anselm előtt, aki elégedetlen volt a korai egyházatyák magyarázatával (gyakran váltságdíjnak, ill. Christus Victor, az engesztelés elmélete), "irracionálisnak" találva, hogy Krisztus halálát Isten váltságdíjként fizetheti meg Sátánnak szabadságunk biztosítása érdekében, előhozta az "engesztelés elégedettségi elméleteinek" sorozatának kezdetét.

Az volt a gondolata, hogy mindannyian tartozunk Istennek a becsületbeli tartozással, hogy bűn nélkül éljünk, és hogy amikor vétkezünk, foltot hozunk létre Isten becsületén, amelyet ki kell javítani. Mivel Isten tisztelete isteni, azt csak az tudja helyrehozni, ha az isteni Fiú az életével fizeti ki tartozását Atyjának.

Úgy tűnik, hogy ez az Atya Istent büszkeséggel tölti el, aggódik a becsületéért, Fiának élete és kínzása fölé helyezi, miközben az igazság az, hogy - ha az Atyát pontosan úgy képviseli Jézus, ahogy hisszük - nem jó hírű a mi érdekünkben, inkább kimutatja szeretetét és tiszteletet ad a Fiúnak, aki viszont nem dicsőséget keres magának, hanem minden dicsőséget és tiszteletet megad az Atyának.

Aquinói Tamás, nem elégedett Anselm érveivel, úgy döntött, hogy válaszol neki Summa Theologica hosszú, lebonyolított vita során, amelyet nehéz leegyszerűsíteni. Úgy tűnik, Aquinói vélekedés szerint a bűnnek büntetésre van szüksége ahhoz, hogy rendbe hozza azt, és hogy Jézust megkínozzák és meghalják, hogy kiegyenlítse az emberek számláit, vagy visszaadja a „rendet” az „igazságszolgáltatásnak”.

Ez azt jelenti, hogy az Atya kénytelen volt elősegíteni fia kínzását és halálát, hogy kiegyenlítsen valamilyen matematikai problémát?

Hozzátette azt a gondolatát is, hogy saját bűnünk erkölcsi adósságát úgy tudjuk megfizetni, hogy szándékosan megtapasztaljuk a bűnből származó örömünkkel egyenlő fájdalmat (vezeklés), de Krisztusnak meg kell fizetnie az öröklött „eredeti bűnünk” adósságát. Ádámtól és Évától, ami az isteni felhatalmazás vagy a "természetfeletti" elvesztését eredményezte, amely korábban lehetővé tette az emberek számára, hogy legyőzzék természetes útjaikat.

Aquinói szerint úgy tűnik, hogy Krisztus érdemeiből részesülünk, és üdvösséget kapunk a római katolikus egyház "szentségein" keresztül (mint a csecsemőkeresztelés, gyónás, közösség, konfirmáció, házasság és utolsó szertartások).

Aztán jött Kálvin. Pár évszázaddal később John Calvin reformátor és követői, Aquinói Tamás hatására, szintén megpróbálták megmagyarázni az engesztelés mechanikáját, megváltoztatva az erkölcsi egyensúlytalanságot a bűncselekményekhez, megszüntetve a bűnbánatot, és a predestinációt szabad akarattal helyettesítve.

Az eredmény a büntetés -helyettesítés tanítása, ahol az emberiség teljesen gonosz, nem képes Istent választani, és kozmikus bűnözők, akiket születéskor halálra ítéltek. Vagyis néhány Isten kivételével úgy döntött, hogy megment, ha fiát küldi meghalni a helyükre, ami elfojtja Isten haragját, és a mennybe juttatja őket.

This seems to effectively relegate the Father to the role of a mean, angry legal functionary who either can't or won't forgive men without carrying out his wrath on his kind, innocent Son, and that he is randomly exclusive in choosing who to torture in a fire pit forever.

If we have to accept one of these models, exclusively, for understanding in what way Jesus' death "atoned" for us, I suggest the early church model, since they were closest to Jesus and the Apostles and because they had the fruit of of love and unity.

For a deeper discussion of the atonement in Scripture and history, see Substitutionary Atonement.

Writings of Thomas Aquinas

If you would like to read some of Aquinas' writings for yourself, you can find the Summa Theologicaਊnd other writings of Thomas Aquinas online at Christian Classics Ethereal Library. Reading original writings, rather than depending solely on evaluations from others is a good practice, especially if the subject of inquiry seems important enough to need to accurately determine the truth.


Thomas Aquinas has always been a whipping boy for theologians. In his own lifetime, his classmates referred to him as the “Dumb Ox” (a play on both his oafish size and the way his critical thinking appeared slow and pondering). The scorn continued after his death, when theologians such as William of Ockham and Duns Scotus attempted to have Thomas’ works condemned. Martin Luther, too, found need to reject Thomas’ approach to theology. Aquinas had, according to Luther, relied too heavily on Aristotle in his theology, and so Luther warned his readers that philosophical terms from pagan sources could only be used in theology once we have “given them a bath.”

A proper historical perspective should allow us to lay down our arms against Aquinas. Protestant theologians may never be fully comfortable with Aquinas’ teachings on natural law or reason&mdashand they may have sharper words for his teachings on celibacy, Mary, and purgatory&mdashbut he nevertheless stood at the headwaters of a theological resurgence in medieval thinking that would, in time, play a vital role in shaping the landscape of Protestantism.

Thomas was a nobleman born to the Duke of Aquino in Roccasecca, Italy, in 1225. Aquinas, in fact, was not his surname but the home of his family estates, and so his teachings have always been called Thomism and not Aquinism. As a young man, Thomas would have been well educated but spoiled rotten. Thomas himself was the second cousin of Holy Roman Emperor Frederick II , the highest political ruler of the day and a man who was enthroned King of Germany, Italy, and Jerusalem. Such power corrupts, and these were dark days politically. Indeed, for much of the thirteenth century, emperors such as Frederick were not loyal sons of the church. Over time, they began to leverage their own estates, as well as the power derived from the lands won during the Crusades, to begin putting pressure on the pope to do their bidding.

In his first significant act as an adult, Thomas sided against his family’s struggles with the church. His father attempted to place his son as abbot of the wealthy monastery at Monte Cassino, not out of piety but in order to prop his son up in a lifestyle fit for his lineage. Thomas rejected this and, we are told, marched into his father’s room one day to announce he had joined the begging order of the Dominicans. His family was livid, and his brothers even kidnapped him and imprisoned him in their family castle in the hopes of teaching him some sense. Each of their attempts failed. (One story has them sending a prostitute to their brother, assuming that a life of inflamed debauchery was preferable to a life of service to the church.) Thomas eventually escaped and soon found his way to Paris in order to study with the reigning theologian of Europe, Albert the Great. He would spend the next thirty years studying Scripture and teaching theology.

The two great masterpieces of Thomas’ career were his Summa Theologica és Summa contra Gentiles. Both are among the most influential works in Western literature. Az Summa contra Gentiles capitalized on the resurgence of Jewish and Muslim literature in the medieval period. Aquinas engages here in an apologetic with unbelievers by providing arguments for the existence of God and for the rational foundation of the Christian faith over against other worldviews.

Even more valuable for later church history was the Summa Theologica, a work that is unrivaled in its scope, covering a staggering number of subjects from questions of sex, the existence of angels, and the function of civil government to traditional doctrines such as Christ, salvation, and the church. In each of his works, Thomas is keen to establish a sure intellectual foundation for the justification of belief (epistemology). It was his exploration of rational argumentation, in fact, that led him ultimately to embrace a modified Aristotelian approach to reason and metaphysics. He struggled long and hard to come up with a solution to the ancient problem of explaining the diversity of life with the unity of ideas&mdashthe Problem of the One and the Many. Like Aristotle, Thomas took the view that the unifying reality of particular things stems from God’s creation and is implanted in the thing (res) itself, rather than existing outside of the created order.

Thomas’ epistemology can be said to hold in tension the biblical doctrines of creation and salvation. He believed that humans are created in the image of God (imago Dei) and therefore have within them the capacity for true and rational thinking. The fall, of course, has obscured this thinking and it leads us to error and sin, but the indelible image of our Creator has not, according to Aquinas, fallen out of our minds. Yet, as Thomas also taught, salvation comes by grace, through Christ, to this same sinful humanity. The doctrine of salvation teaches us that we are not perfect and that our sin can easily obscure the truth. Thomas thus lands on a proposed solution to the problem that he believes will hold both of these truths together: grace perfects nature it does not destroy it. In other words, though our minds are fallen, they are not destroyed also, though our natural minds are sinful, yet they receive grace to grasp the truth. This solution was ingenious in that it drew philosophy and science together rather than forcing them apart.

Other areas of Thomas’ teachings are problematic. Take, for example, his discussion of sex. Thomas applies his paradigm of “grace perfecting nature” to the question of whether unnatural sins such as sodomy, masturbation, and fornication&mdashindeed any sexual sins outside of marriage&mdashare the greatest sins a person can commit. Thomas contends that these sins are an utter violation of the natural human process of procreation, and therefore constitute a violation of the natural created order as well as a rejection of the grace of Christ that blesses and restores the marriage covenant. Thus, Thomas argues, these sins are indeed among the worst sins possible. Not a few theologians have noted that Aquinas, along with other medieval scholars, ignored biblical teaching on the intimacy and pleasure of the marriage bed, and thereby paved the way for future Roman Catholic theologians to stress procreation as the essence of sex in marriage. It also, and more problematically, suggests an unbiblical gradation of sin by attempting to distinguish between “mortal” (serious) and “venial” (unintentional or small) sins. How can it be said, for example, that sexual sins are more sinful than sins of violence and rage? Why must sexual sins be considered the worst violation of God’s law when the fundamental root of all sin is self-sufficient pride?

Further problems are evident in Thomas’ teaching on justification. On this subject Aquinas stands tall among medieval theologians, though he later came under serious fire by Protestant theologians. Like many medieval theologians, Thomas taught that Christians receive an infusion of grace at baptism that remains within the soul, though it does not take over the will and force it to do good works. Aquinas holds to a doctrine of predestination, since God chooses by His own will who will receive the infusion of grace through baptism. Still, Thomas refused to conclude that good works are motivated by the Holy Spirit acting upon the will to inspire us to obedience. For Thomas, if love is to be authentic, it must be our own works of love in cooperation with grace. The ethical goal of the Christian life, then, is to actualize this infused grace through good works, which guide us in life unto salvation. These works of love are required of believers in order to receive eternal life, though Aquinas believes he avoids Pelagianism by stressing that the first step in the salvation process is God’s gift of grace apart from works.

The most fitting analogy of Aquinas’ teachings on salvation is that of exercise. We are all humans, but some of us are flabby and some of us are fit. We have all received our essence from God, since we are all rational beings created in His image. But in order to become more than flabby couch-dwellers, we must exercise our will through the effort of physical labor. No one can lift our arms and legs for us during exercise the labor is our own. So, too, Thomas believed salvation was a matter of God infusing in the soul the grace sufficient to exercise in works of love, which then lead to eternal life. Our will must grasp this grace and exercise what Thomas called the “habits of grace” in order to grow in love towards Christ-likeness.

Thomas’s teachings on epistemology, justification, and ethics are among the most interesting and important subjects that continue to draw theologians to his many writings. Indeed, though Protestants have rejected not a few of his teachings since the Reformation, we can nevertheless look back&mdashas did John Calvin, Philip Melanchthon, Martin Bucer, and even Luther in his quieter moments&mdashand respect the heroic efforts of a theologian who has shaped our thinking for nearly eight hundred years.

First published in Tabletalk Magazine, an outreach of Ligonier. For permissions, view our Copyright Policy.


Thomas Aquinas

St. Thomas Aquinas, (1225 – 7 March 1274) was a Catholic Dominican priest from Italy, and is a Catholic saint and philosopher. He was born in Roccasecca, as the son of Count Andulf of Aquino and Countess Theodora of Teano.

His early education was at the Benedictine monastery at Monte Cassino. He attended the University of Naples, where he got the nickname "dumb ox" for his slow demeanor, though he was an intelligent and talented student. He studied philosophy, Catholic theology, church history, liturgy, and canon law.

By 1240, he became interested in the religious life and decided to become a friar with the new Dominican Order. His family captured him and brought him back because to become a Dominican one must eliminate material wealth. His parents expected him to follow in his uncle’s footsteps and become a Benedictine abbot. They kept him in a castle in an effort to change his mind. However, when they released him two years later, he immediately joined the Dominicans. [1]

He was the author of the cosmological argument. Catholics think Aquinas is the best teacher for one who wants to become a priest. [2] His most famous book is Summa Theologica. Aquinas is one of the 33 Doctors of the Church. Many schools are named after him including the Pontifical and Royal University of Santo Tomas in Manila, Philippines. [3]

Aquinas is also known for his work with natural law. Aquinas took an optimistic view of human nature, believing that it is human nature to do good and not evil.


Thomas Aquinas - History

Of the theologians who have existed throughout human history, Thomas Aquinas is one of the most famous and influential of all. His philosophy was heavy rooted in the theory of natural theology, a belief system that somewhat combined concepts of the natural world with traditional beliefs about God and religion. Aquinas was eventually canonized as a saint by the Catholic Church.

Early Years of Thomas Aquinas

Thomas Aquinas was born on January 28, 1225. His place of birth was Roccasecca, which was part of the Kingdom of Sicily at the time. He was born into a family that could be called minor nobility and it was suggested that he follow the path of becoming an abbot.

Young Thomas started his formal education at the age of five and, as he grew older, he was introduced to the many classic philosophers of antiquity. Aristotle, Maimonides, and Averroes would be among the main philosophers who would influence his ideas and beliefs about life and religion.

Being Kidnapped

When Thomas was 19, Aquinas decided to join the newly formed Dominican Order. His family was not pleased with this decision. So while he was traveling, his family had him kidnapped and returned home.

When he returned home, he was actually imprisoned for two years. The hope here was that he would eventually renounce his allegiance to the Dominican Order and its belief system. Eventually he was able to run away and travel to Rome. From there, he moved to Paris to study at the Faculty of the Arts at the University of Paris.

Works of St. Thomas Aquinas

The school of thought born of the theories of Aquinas is called Thomism. Thomism was rooted in the belief in the notion that truth can be derived from any source. Aquinas was a realist and he even studied many different religious texts in order to create a broader and more expanded mind. The philosophy was also heavily influenced by the argumentative reasoning associated with Aristotle.

Az Summa Theologiæ was the most important written work of Aquinas. The work was written from 1265 to 1274 and it centered on the main teaching of theology within the Catholic Church. In the work, Aquinas addressed several profound topics, including the creation of man, the purpose of man and his existence, the role of Christ, the sacraments, the very existence of God, and how a man who has lost his relationship with God can return back to the deity.

Among the most important components of the work would be the Five Ways, which reflects five unique arguments to prove the existence of God. Interestingly, these arguments only compose a very small fraction of a lengthy work. Perhaps it would be the profound nature of the argument that draws so much attention.

The Concept of Natural Theology


In order understand the philosophy of Thomas Aquinas, one has to further understand the concept of natural philosophy since it guides the intellectual basis of his thinking.

On the most basic level of understanding, natural theology can be considered a form of theology that is based on a mix of everyday experience and common reasoning. For many living at the time of Aquinas, the most common theological approach to thinking was revealed theology. This was rooted in revelations from the Scriptures and personal religious awakenings. Such theological revelations can come from inward beliefs and may not be rooted in actual reality or clear, well-thought out reasoning.

Transcendental theology was seemingly rejected by Aquinas as this form of theology assumed it was impossible to prove the existence of God. To reiterate, Aquinas had developed five proofs for the existence of God, which was antithetical to transcendental theology theories.

Halál és örökség

In 1272, Aquinas moved to Naples to help establish a new teaching venue. While giving lectures in this location, he worked on the third book of the Summa Theologiæ. It is believed by many, during his tenure here, Aquinas had some sort of divine experience with God, although Aquinas would not speak much of it. This belief derives from very atypical and strange behavior Aquinas exhibited while praying at a convent in Naples.

Aquinas passed away on March 7, 1274. He was canonized as a saint on July 18, 1323.


Aquinas and the Orthodox Church

Orthodox theology has had a complex relationship with Aquinas' work. For a long time, Aquinas and scholastic or schoolbook theology was a standard part of the education of Orthodox seminarians. His philosophy found a strong advocate in the person of at least one Patriarch of Constantinople, Gennadius Scholarius.

In the twentieth century, there was a reaction against this "Latin captivity" of the Orthodox theology (Florovosky), and Orthodox writers have emphasized the otherness of Scholasticism, defining Orthodox theology in contradistinction to it. The criticisms have focused on, inter alia, the theological poverty of Scholasticism, nature, grace, the beatific vision, and Aquinas defense of the Filioque.

However, more recent scholarship has distinguished between Aquinas and the manner in which his theology was received and altered by the Schoolmen who came after him. Aquinas may be seen as the culmination of patristic tradition, rather than as the initiator of a tradition discontinuous with what came before. Vladimir Lossky, e.g., in praising the existential Thomism of the Catholic philosopher Etienne Gilson, refers to "the authentic Thomism of S. Thomas . a thought rich with new perspectives which the philosophical herd, giving in to the natural tendency of the human understanding, was not slow in conceptualizing, and changing into school Thomism, a severe and abstract doctrine, because it has been detached rom its vital source of power." The recent work of Anna Williams and others has pointed to the importance of deification in Aquinas and his similarity with St Gregory Palamas.


Korai élet

Thomas Aquinas was born in 1225 to Count Lundulf of Aquino and his wife, Theodora, in their family castle in Roccasecca, near Naples, Italy, in the Kingdom of Sicily. Thomas was the youngest of eight siblings. His mother was Countess of Teano. Although both parents descended from noble lines, the family was regarded as strictly lower nobility.

As a young teenager, while studying at the University of Naples, Aquinas secretly joined the Dominican order of friars. He was attracted by their emphasis on academic learning, poverty, purity, and obedience to a life of spiritual service. His family strongly opposed this choice, wanting Thomas to become a Benedictine instead and enjoy a more influential and affluent position in the church.

Taking extreme measure, Aquinas’ family held him captive for more than a year. In that time, they doggedly conspired to tempt him away from his course, offering him a prostitute and even a position as archbishop of Naples. Aquinas refused to be seduced and was soon sent to the University of Paris—the leading center for academic studies in Europe at the time—to study theology. There he gained the best theological education possible under the tutelage of Albert the Great. Quickly perceiving Aquinas’ intellectual capacity and potential to influence, his mentor declared, "We call this young man a dumb ox, but his bellowing in doctrine will one day resound throughout the world!"


Christian Thinkers 101: A Crash Course on St. Thomas Aquinas

Thomas Aquinas’s system of thought was declared the official philosophy of the Roman Catholic Church, but what exactly did he believe, and what else did he contribute to Christianity? Here’s your crash course on the life and accomplishments of St. Thomas Aquinas—and why he still matters today.

Who Was St. Thomas?

St. Thomas Aquinas (1225–1274) was born in a castle near Naples, Italy, in the High Middle Ages. The priests and monks of the Benedictine order within the Catholic Church educated him. Though his parents opposed him becoming a priest, he subsequently joined the Dominican order. While some of his fellow students called him “the dumb ox” as a youth, Thomas may have been the most intelligent Christian in history. For accomplishments within a lifespan that was just short of 50 years, he was honored as the most important philosopher and theologian within the entire Roman Catholic tradition. Thomas was a philosophical and theological genius but still amazingly humble. There is a story that toward the end of his life, Thomas experienced a mystical vision that made him view everything he had written as “straw worthy to be burned.” Now that must have been an incredible vision!

What Did St. Thomas Write?

Though he was a prolific author and wrote commentaries on biblical, theological, and philosophical topics, Thomas’s two most important apologetics-related books are Summa Theologica és Summa Contra Gentiles. In the first, he uses Aristotelian philosophy as a framework for explaining and defending Christian theism. In the second, he defends Catholic Christianity in light of the Greco-Arabic (Islamic) worldview challenge.

What Did St. Thomas Believe?

Christians of various traditions continue to utilize several of St. Thomas Aquinas’s apologetic arguments. Perhaps his three most important ideas or arguments for historic Christianity are the following:

1. Thomas devised five arguments—known as the Five Ways—for the existence of God: motion, first cause, contingency, perfection, and teleology. Christian philosopher and evangelical Thomist Norman Geisler summarizes Thomas’s Argument from Contingent Beings thusly: (a) some things exist but can not exist (i.e. possible beings) (b) and something has always existed (c) but possible beings do not ground themselves (d) therefore, there must be a necessary being. 1

2. Thomas believed that faith and reason were compatible. While natural reason alone is insufficient to discover the truths of divine revelation (Trinity, Incarnation, etc.), the divinely revealed truths themselves are not contrary to natural reason.

3. Thomas maintained that language about God is to be understood analogically (both like and unlike human applications). For example, when the Bible speaks of God as “Father,” is that term being used univocally (same as a human father), equivocally (different from a human father), or analogically (both like and unlike a human father)?

Why Does St. Thomas Matter Today?

St. Thomas was criticized by some for using Aristotelian philosophy to explain the Christian worldview (in negative terms “Christianizing Aristotle’s God”). But while a number of Aristotle’s views are in clear conflict with Christian theism, Christians of various traditions think Thomas’s synthesis was masterful. “Doctor Angelicus,” as he was called, was the greatest Christian thinker of the Medieval (scholastic) period. His system of thought, known as “Thomism,” was declared by Pope Leo XIII to be the official philosophy of the Roman Catholic Church. Canonized as a saint in 1323, Thomas Aquinas was truly one of the greatest philosophers and theologians of all time.

Evangelicals show a Thomistic influence when they appeal to formal arguments to attempt to support God’s existence and when they appeal to analogies to explain human language about God. It is not just Catholics who have been influenced by St. Thomas’s incredible mind.

Reflections: Your Turn

Given Thomas Aquinas’s famous five proofs for the existence of God, what do you consider to be the best argument for the God of Christian theism? Látogatás Elmélkedések on WordPress to comment with your response.


Thomas Aquinas - History

THE NATURAL LAW THEORY nak,-nek THOMAS AQUINAS
Thomas D. D’Andrea, University of Cambridge

Thomas Aquinas is generally regarded as the West’s pre-eminent theorist of the natural law, critically inheriting the main traditions of natural law or quasi–natural law thinking in the ancient world (including the Platonic, and particularly Aristotelian and Stoic traditions) and bringing elements from these traditions into systematic relation in the framework of a metaphysics of creation and divine providence. His theory sets the terms of debate for subsequent natural law theorizing.

The fundamentals of Aquinas’s natural law doctrine are contained in the so-called Treatise on Law in Thomas’s masterwork, the Summa Theologiae, comprising Questions 90 to 108 in the first part of the second part of the three-part Summa. [1] Thomists have rightly expressed reservations about the procedure of surgically extracting the teaching in those Questions (or often the more strictly philosophical Questions 90 to 97) and representing it as Thomas’s natural law thinking bíróság. Indeed, there is less possibility of distorting Thomas’s theory if one is careful to read the Treatise on Law in the context of the conceptual architecture of the Summa Theologiae mint egész.

Az Summa is Thomas’s mature theological synthesis, aimed at providing beginners in theology with a systematic, overall account of both the divine nature, as knowable by faith-enlightened reason, and the divine plan and work of creating and redeeming the cosmos and ordaining it to a final transfiguration in glory at the end of history. Thomas’s method in composing the work, as he states in the work’s Prologue, is to treat of the whole of revealed theology (sacra doctrina) as briefly and clearly as possible, but according to a strict order whereby the very contours of the subject matter of the science dictate the architectonic plan and the sequential treatment of questions within the work. The first Question of the Summa so treats the nature and scope of theology itself, and once this is established, the work considers the very existence and nature of God: God first in His own inner and Trinitarian life, and then in His external activity of giving being to creatures and ordaining them to perfection or full realization for the manifestation or communication of His own glory.

Az Summa and theology itself are all about God. The divine nature is the subject matter of the science [2] , and the very first principles or premises that serve as inferential starting points in the systematic inquiry of theology are those items that God has revealed to us concerning His nature and His plan and purpose in creating the cosmos. [3] God Himself and subsequently all creation are studied in the light of these starting points or first principles. In the order of the Summa, the first part of the work treats the divine nature in itself and then the free creative production of creatures by God (angels, humans, and all other animate and inanimate beings). The second part treats the grace-aided attainment of a cognitive-affective union with God by human activity (which union represents the fullest realization of human nature, as we shall see), and the third part treats Christ and his Church and sacraments, the necessary means for man’s union with God.

Law, of its various sorts, has a role to play in humans’ full realization of their nature by free acts (acts over which they have a certain degree of control and dominion). What role? To ask this question is to seek to grasp Thomas’s natural law teaching in the context of his overall metaphysical cosmology. According to Thomas, human nature, a psychosomatic unity, is perfected or fully realized by harmonious and habitual excellence in the exercise of its intrinsic capacities and powers (e.g. cognitive, creative, affective, productive). Highest among these capacities—the capacity with the most potential to enrich and enlarge human nature and so to realize it most completely—is the human intellect, with its power to come to some understanding of the nature of whatever exists. Following Aristotle, Thomas teaches that through intellect the human soul is potentially all things: it ranges over the entire universe of what is, and by acts of understanding and inferring, it in a certain way brings the entire universe into the soul. Put another way, in conjunction with the will the intellect expands the soul to become all that is by a cognitive and affective, but not a physical, union. Again with Aristotle, Thomas maintains that the highest object of this highest human power, (and so the appropriate but often hidden or misperceived ultimate and crowning end of all human excellence-in-activity and striving) is cognitive-affective union with the first uncaused cause of the totality of things: Deus (in Aquinas’s Latin) or God.

For Thomas, in contradistinction to Aristotle but closer to the teaching of Plato, this first uncaused cause is not merely the best, most self-sufficient, most fully realized being in the cosmos, but also the artisan-creator and ruler of the cosmos. This first, self-existent, and infinite being loves the world into existence, according to the model of His own eternal creative ideas, and orders the totality of individual things, notes as it were in a symphony, to one integrated end or purpose: a cosmic common good.

Created beings without intellect or will (whether animate or inanimate) are willed into being and directed toward their own perfection in the context of the perfection of the whole, which perfection they each approach automatically or spontaneously and without understanding or resistance. Creatures endowed with intellect and will (angels and humans), however, only fully realize their own potentialities consciously or by uncoerced intelligible decision, and so are able to ratify or to frustrate God’s creative purpose. It is here that we see the role in the divine plan and in human life for law, as human beings characteristically understand the term: law, Thomas will have it, is an extrinsic source or principle of human perfection or full human development. God, he states, “instructs us by means of His Law.” [4]

Thomas argues outright in the very first article of the first question of the Treatise on Law, that law (lex) essentially can be seen as an ordinance of reason directing activity toward some end, goal, or purpose, and the highest end or purpose we have as humans is our ultimate fulfillment, the full realization of our nature, or “happiness” as is commonly said in English. Hence all law is meant to sub-serve human happiness. [5] But law has by common acknowledgement and usage a social function as well: it directs the activity of some collectivity to a common goal, and it does this authoritatively. So the true purpose of law is to sub-serve the happiness of all in the community. [6] But law does not merely recommend or suggest, it binds and commands. [7] Lawmakers in our familiar experience are thus recognized authority figures within a social community who address themselves to the reason of the members of that community, commanding them to shape their actions in certain specified ways. [8] Because law has this essentially directive function, in order for an ordinance of reason from a recognized authoritative source to have the status of law, it must also be promulgated, or made public, so that it can perform its coordinating and directing work. Hence we have Thomas’s famous lapidary definition of law in the Treatise: it is “an ordinance of reason for the common good, made by him who has care of the community, and promulgated.” [9]

God, the ultimate cause of all being, activity, and development in everything that is, is nothing if not caring for the community of creation, and as universal creator He has authority to the highest degree with respect to His intelligent creatures. Is He not the lawmaker-lawgiver különösképpen? He is, Thomas thinks, since God satisfies the condition for this appellation perfectly. Elaborating on an earlier theological tradition but making a straightforwardly metaphysical point, Thomas maintains that we have a law of God’s making that is co-eternal with His own nature. This is the Eternal Law (lex aeterna) through which the divine intellect creatively designs and directs all creatures to a common end (the common end of the universe), promulgating in time this eternal ordinance of His reason by the very act of creating beings and endowing them with spontaneous natural inclinations to move toward their own perfection in the context of the universe and its overall and unified perfection.

Created beings without intellect and will observe the eternal law, the eternal directives in the creative mind of God, spontaneously or automatically and perfectly. In the case of human beings, this eternal law directs them spontaneously toward their full and complete good by ordaining their essential nature to acts of understanding and desire for the goods constitutive of human perfection or fulfillment. But human beings have each their own intellect and will, so their spontaneous inclination and subsequent movement toward that full and complete good is brought about (or not, since it can be resisted or rejected) by conscious ratification and cooperation, that is, knowingly and willingly. Thus, in the human world we have the Eternal Law as received and understood from the inside, as it were, and observed only conditionally: when humans correctly understand, desire, and act for the goods of human nature (food, drink, clothing, shelter, creative activity, knowledge, friendship, etc.) they are freely enacting observance to the Eternal Law. They are not making a law for themselves, but are discovering it and appropriating it for themselves. They are discovering and potentially ratifying in action the divine design-plan for their nature, to which non-rational creatures witness in whatever they do and undergo, although they are neither cognizant of this plan as law, nor capable of knowingly instantiating or resisting it.

This for Thomas finally is the natural law (lex naturalis): a sharing from within (or participation) of the Eternal Law, but not, Thomas insists, something otherwise different from that first and highest law in the mind of God: “the natural law is nothing else than the rational creature’s participation of the eternal law.” [10] This participation is available to all humans independently of any reception on their part of divine supernatural revelation: the natural law is observed whenever humans both engage in correct practical reasoning about what is good and best for them overall in any given situation [11] and when they act in accord with that rational determination. [12]

The natural law, according to Aquinas, has certain basic and self-evident precepts or dictates, dictates knowable to any human with a properly functioning intellect and a modicum of experience of the world. Paraphrasing Thomas, first and fundamental, is the precept that, “anything good [i.e. that which perfects human nature] is to be pursued [is the appropriate object of human activity], and the opposite of this good, evil, is to be avoided in all human acts.” Other basic precepts, but with specific content, would include those such as: “bodily health is a good to be pursued and bodily harm avoided,” or “knowledge is a good to be pursued and ignorance and falsehood avoided,” or “friendship is a good to be pursued and those things opposed to it avoided.” [13]

In each case, human reason grasps that some object is perfective of human nature and so directs that nature toward it by an at least tacit precept or action-guide, while directing it away from that good’s contrary. The basic precepts of the natural law command human nature to seek obvious human goods when the status of some presumptive object of human action as a good is less evident, investigation is required to determine its status. Not all, however, are equally fit for this task of discernment about what is good for human nature in general and good for this particular human being as such. [14]

This natural law instantiating practical reasoning about what is best for humans by nature (and therefore about what is ordained by God) spontaneously and appropriately results, as Thomas observes, in the construction of man-made laws. Although God’s design-plan for the whole of humanity (for all human acts throughout cosmic history, that is, and for their orchestration toward the common good of the cosmos) is perfectly complete and specified in all detail in the divine mind, that portion of the Eternal Law which concerns humankind in its nature and in its divinely foreknown history is not fully graspable by the human intellect. Because of this inherent limitation of the human mind, humans must make their own laws to supplement that portion of the Eternal Law that they do spontaneously and readily grasp (which portion includes the rudimentary parts of the natural law) [15] , to direct themselves in community to their fulfillment. They do this correctly either by deriving specific norms from the most basic and general principles or precepts of the natural law [16] , or when they give specific shape to one of these basic and discovered dictates or principles appropriate for a particular time and place [17] .

The former derivation of human laws from the natural law Thomas refers to as “the law of nations” (ius gentium) the latter he refers to as civil law (lex civilis) [18] : both forms of law are, inasmuch as they are legitimately derived from the dictates of the natural law, normative. That is, they comprise rational requirements for right human action on Aquinas’s view. Any human law, though, that directly contravenes a dictate of the natural law [19] ipso facto fails as a law and has the status of an irrational command instead. Such commands ought only be observed for prudential reasons, such as to avoid some greater harm that might arise in the social order from the failure to observe what is really only a pseudo-law. [20]

[1] The beginning student of the work of St. Thomas Aquinas can profitably consult the faithful literal English translation of the Summa Theologiae (also known as the Summa Theologica) in the following edition: Fathers of the English Dominican Province, eds., Summa Theologica, 3 vols. (New York: Benziger Brothers, 1947). All quotations of the Summa in the present article are drawn from this English translation of the work, and citations are given in the form of part, question, article: as in “I-II, Q. 91, a. 4” (or, “first part of the second part of the Summa, question number ninety-one, fourth article”). “Questions” is annotated “QQ.”

[2] By “science” (scientia) here is meant a disciplined inquiry into the fundamental elements and explanatory principles (that is, the most basic intrinsic constituents) of some subject domain and the necessary intrinsic properites of that subject domain that derive from these.

[3] As understood by Thomas, this revelation was received through the patriarchs and prophets of the Chosen People of Israel and culminated in the self-revelation of God in Jesus Christ and the subsequent revelations to his Apostles.

[4] Thomas Aquinas Summa Theologiae I-II, Q. 90, Prologue.

[7] Lex, Thomas observes, is derived in Latin etymologically from ligare which means “to bind.”

[11] Or in other words, when their reason tracks the truth about how their nature, both in general and in the here-and-now, can best be perfected.

[12] Following Plato, Aristotle and much of the classical tradition, Thomas thinks that appropriate qualifications good, better, and best for person X in general and in situation Y are matters of objective, impersonal truth. Thomas also thinks that the Old Law which God reveals to the Chosen People of Israel in establishing a covenant with them, and particularly the law of the Decalogue or the Ten Commandments revealed to Moses on Mount Sinai, captures the basic and essential requirements of the natural law at a level of medium generality, that is, in serviceable general outline (see I-II, Q. 99, a. 2 and I-II, Q. 100, a. 3).

[16] For example, when one moves from the principle that “the taking of another’s rightful possessions is contrary to the good and so to be avoided” to the more particular principle that “slander is the taking of one’s good name and so to be avoided and proscribed.”

[17] For instance, and to use a contemporary example, they move from the recognition that natural law teaches that “acts of violence against other persons are contrary to the good and to be avoided and in justice punished” to the determination that, “in this time and place and in this particular political community, citizen S’s act of assault on citizen R should be punished by thirty days of community service.” Vö. Summa I-II, Q. 95, a. 2.

[19] That is, or right practical reasoning about what is good for humans.


Nézd meg a videót: Üdvözlégy,Oltáriszentség!